… kutatás a korszak jellemző médiumait, intézménytörténeti változásait és eseménytörténetét a 19. század végi, 20. század eleji társadalmi mozgalmak és a tömegkultúra összefüggésében vizsgálja. A művészetet esztétikai értelmezésén túlmutatóan, társadalmi beágyazottságában, nemzetközi keretben ragadja meg, a társadalomtörténet és művészetelmélet diszciplínáinak határterületéről származó olyan módszerek és kérdések mentén, mint például az urbanizmus, a művészetszociológia, az …
… másolási naplók, amelyekben rögzítették, hogy ki, mikor, melyik képről készített kópiát. Miután a 19. században hazánkban nem volt még képzőművészeti akadémia, a Magyar Nemzeti Múzeum egyik alapvető feladata volt, hogy a művészek számára gyakorlásként lehetőséget biztosítson a képtár festményeinek másolására. Ez nemcsak a művészeknek volt hasznos, hanem a múzeumnak is, hiszen a végeredmény piaci árucikk és egyben a képtárban őrzött művek egyfajta reklámja is lett. A beleltározott anyag …
… ami a Magyar Nemzeti Galéria tudományos munkájának dokumentációs gyűjteménye. Kutatási területe a 19. század közepének festészete és magyar műgyűjtés története, főként a II. világháború előtt. 2009-ben a Borsos József, festő és fotográfus című kiállítás egyik kurátora volt. Publikációs jegyzék
… és az egyiken a szobrász egész alakos portréja is látható. Ferenczy István (1792-1856) a 19. század első felének legjelentősebb magyar szobrászművésze volt. 1840-ben megbízást kapott Mátyás király emlékművének megtervezésére. Több tervet és részletet is készített ehhez a műhöz, amelynek sok támogatója volt, de végül - elsősorban anyagi okok miatt - az emlékmű nem valósult meg. A hazai szellemi élet csatározásai után a terveket végül elutasították, a művész pedig csődbe ment. 1846-ban …
… kezdeményezésével és megvalósításával. Az intézmény kutatási fókusza elsősorban a 20. századi és kortárs művészet története, amely kiegészül a 19. század magyarországi művészet történetével is. Tudományos stratégiánk az intézmény három egységének, az Archívum és Dokumentációs Központ (ADK), az Artpool Művészetkutató Központ (Artpool) és a Kutatási Osztály összehangolt munkájára épül. Az ADK és az Artpool kiemelt feladatai közé tartozik a gyűjteményi állomány – jellemzően …