Vajda Lajos hagyatéka

Vajda Lajos (1908–1941) a magyar avantgárd meghatározó alakja, aki rövid élete során nem kapta meg a megfelelő elismerést. Felesége, Vajda Júlia egész életében azon fáradozott, hogy ez halálát követően megváltozzon, nemcsak Magyarországon, hanem Európában is. Kitartásának köszönhető, hogy a sokáig csupán egy szűk baráti és szakmai közeg által ismert műalkotások nagy része az 1986-ban alapított szentendrei Vajda Lajos Múzeumba került. Az otthon őrzött dokumentumok gondozása Vajda Júlia halálával a lányára, Jakovits Verára és az ő férjére, Kozák Gyulára szállt, nekik köszönhetően került a hagyaték a Szépművészeti Múzeum – Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet ADK archívumába. Ezeknek a dokumentumoknak a felhasználásával írta meg Mándy Stefánia az 1983-ban megjelent Vajda-monográfiát. Az írott források között kiemelkedők a Vajda Júliának 1936 és 1941 között írt levelek és képeslapok, melyek nagy részét a Jakovits–Kozák házaspár 1996-ban publikálta. A hagyaték érdekessége a művész 1920-as és 1930-as években vezetett három jegyzetfüzete, az ún. Pepita füzetek, illetve a különböző kis cédulák, amelyek bejegyzései Vajda érdeklődését, műveinek szellemi hátterét tükrözik. A hagyatékban megmaradt fényképek közül jelentősek a Vajda műveinek kiindulópontjául szolgáló fotók, illetve a testvéreiről, édesapjának családjáról készített képek. A fényképeken, kéziratokon és korabeli forrásokon túl a gyűjteményben megtalálhatók a recepciótörténethez kapcsolódó dokumentumok, például kiállítások meghívói, kritikái, illetve az 1970-es évektől folyamatosan bővülő Vajda-szakirodalom.

/Radák Judit/