Közép-Európai Művészettörténeti
Kutatóintézet

Tóth Károly

archívumi és dokumentációs igazgatóhelyettes, osztályvezető

Archívum és Dokumentációs Központ (ADK)

2007-ben végzett az ELTE művészettörténet-történelem szakán, az Eötvös Collegium tagjaként. Az ELTE Művészettörténet-tudományi Doktori Iskolájában 2013-ban védte meg PhD-disszertációját, amely 2015-ben könyv formában is megjelent. 2021 óta a KEMKI igazgatóhelyettese, a KEMKI Archívum és Dokumentációs Központjának (ADK) osztályvezetője. Kutatási területe a 19–20. századi magyar és európai képzőművészet, a magyar művészettörténet-írás és műkritika, illetve az alföldi festészet története. Rendszeresen publikál szakmai folyóiratokban, számos tanulmánykötetet és katalógust szerkesztett, illetve a tudományos szövegkiadás módszertanával foglalkozott. Sokéves felsőoktatási tanítási, szerkesztői, illetve hazai és külföldi kurátori tapasztalattal rendelkezik. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. 

 

Hozzáadva a kosárhoz!