Kókai Zsófia a Szegedi Tudományegyetem Romanisztika, olasz-portugál szakirány alapképzését végezte el 2014-ben, majd a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomázott kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek mesterképzésen 2017-ben. Ezt követően a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen kommunikációs menedzserként, majd kurátorként dolgozott 2017-2021. között. 2021 óta az Artpool Művészetkutató Központ munkatársa, segédmuzeológusként az Artpool és a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) nemzetközi együttműködéseiben, kurátori projektjeiben, konferenciák, események szervezésében és kommunikációjában vesz részt.
2016 óta a MŰTŐ artist-run galéria és művészeti kollektíva tagja. Az Alterum - Artist-run network in the CEE region Visegrad Fund finanszírozású nemzetközi együttműködés projektmenedzsere és kurátora volt 2020-2021-ben.
2022-ben a belgrádi U10 galériában Agg Lili és Romhány Veronika: Unfold in Unknown Waters című kiállítását rendezte.
Legutolsó kiállítása Almásy Ivor: Növekedési ugrás című egyéni kiállítása volt a Tér-kép Galériában 2023-ban.