TÓTalJOY Díj

Pályázati felhívás

Tót Endre és a Szépművészeti Múzeum (a továbbiakban: SZM) – a szervezeti egységeként működő Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (a továbbiakban: SZM – KEMKI) útján – pályázatot hirdet művészeti kutatásra épülő projektterv megvalósításának támogatására.

A TÓTalJOY díj alapítója és támogatója, Tót Endre képzőművész, hosszú ideje tervezte egy olyan támogatási forma létrehozását, amely a kortárs magyar képzőművészeti szcéna szereplőit segíti.

A díj elnevezése Tót Endre 1970-es években elindított és az öröm fogalmára épített konceptuális programjából ered. A korai öröm-darabok, illetve a TÓTalJOY-sorozat akciói a kelet-európai konceptuális művészet legfontosabb alkotásai közé tartoznak.

„Örömeim” a 70-es évek diktatórikus állapotának visszatükröződései. Az örömök abszurd eufóriájával válaszoltam a cenzúra, a bezártság és az élet minden területén érezhető elnyomásra, habár ez az elnyomás nagyon finom eszközökkel, szinte alig láthatóan működött. Nagyon indirekt módon reagáltam arra a korra, amelyben élnem kellett. Humorral, könnyeden és valahol filozófiával. A sötét színeket, a drámát következetesen elkerültem munkáimban. Ha eltekintek a kor ideológiájának nyomasztó hatásától, az örömök a magány, az egyedüllét örömei is voltak. Amit az ember átélhet az elnyomás alatt, de a legnagyobb szabadságban is.

A TÓTalJOY díjra kortárs művészek pályázhatnak megvalósításra szánt, művészeti kutatásra épülő projekttervvel. Az elbírálás során előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek reagálnak a kulturális kontextusok változásaira és a kortársi dilemmákra.

A nyertes pályázó részére kutatási és kurátori konzultációs lehetőséget biztosítunk az SZM-KEMKI-ben, valamint kiállítást szervezünk a megvalósuló projektből.

Díjazás

A TÓTalJOY Művészeti díj összdíjazása bruttó 10.000 EUR-nak megfelelő forintösszeg, amelyből 6000 EUR a művész honoráriuma; a fennmaradó 4000 EUR pedig a pályázati felhívás lebonyolítására, valamint a projekt és kiállítás megvalósítására fordítandó.

Lebonyolítás

A művészeti díj odaítéléséről egy kilenctagú, hazai és nemzetközi tagokból álló grémium dönt, akik a beérkezett digitális portfóliók alapján választják ki a nyertes pályázatot.

A grémium tagjai 2023-ban

  • Zdenka Badovinac (igazgató, Kortárs Művészeti Múzeum (MSU), Zágráb)
  • René Block (kurátor, galerista, Berlin)
  • Fehér Dávid (igazgató SZM - KEMKI)
  • Kaszás Tamás (képzőművész, 2021. évi díjazott)
  • Kürti Emese (kutatási igazgatóhelyettes, KEMKI)
  • Lukács Nóra (kurátor, Berlin)
  • Michal Novotný (a Modern és Kortárs Gyűjtemény vezetője, Nemzeti Galéria, Prága)
  • Berenika Partum (kurátor, Berlin)
  • Petrányi Zsolt (osztályvezető, SZM – Magyar Nemzeti Galéria, Jelenkori Osztály)

Pályázati koordinátor: Ádi Brigitta kutató asszisztens, SZM - KEMKI 

Pályázati ütemezés

A pályázatokat elektronikus úton a totaljoy@szepmuveszeti.hu e-mail címre várjuk. 

Leadási határidő: 2023. március 12. 24:00 óra

A pályázat elbírálásának határideje: 2023. március 30.

Nyilvános beszámoló: a pályázat eredményének kihirdetését követő 6 hónap

Projektterv megvalósításának határideje: a pályázat eredményének kihirdetését követő 12 hónap

Grafika: Regős Benedek

Facebook esemény

Hozzáadva a kosárhoz!