Közép-Európai Művészettörténeti
Kutatóintézet

Zsidó hitközség és gyógyítás

KEMKI Szabadegyetem I.

2022. április 27. 18:00 - 19:30
1135 Budapest, Szabolcs utca 33–35., C épület (OMRRK kampusz)
A Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) 2022 tavaszától ez év őszéig tartó hatrészes szabadegyetemi előadássorozatot indít, melynek témája az intézetet magába foglaló épület történetéhez kapcsolódik.
Az első pesti izraelita kórház 1889-től működött a mai Szabolcs utca – Dózsa György út – Nyugati pályaudvar határolta területen, melyhez Bródy Zsigmond lapszerkesztő adománya révén a feleségéről elnevezett Bródy Adél Gyermekkórházat és a Weiss Alice Gyermekágyas Központot építették hozzá a 20. század elején. A kórház államosítása, majd 2007-es leállása és végleges felszámolása után az egykori Bródy-kórház főépületébe a Szépművészeti Múzeum tagintézményeként alapított Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet (KEMKI) költözött. Az elsősorban a 20. század művészetével foglalkozó kutatóintézet magában foglalja az Archívum és Dokumentációs Központot (ADK), az Artpool Művészetkutató Központot és az újonnan létrejött Kutatási Osztályt. A három osztályon folyó munka együttes célja a magyarországi tudományos élet erősítése, valamint a magyarországi művészet és művészettörténet magas szintű képviselete a nemzetközi színtéren lokális fókuszú, regionális és nemzetközi horizontú művészettörténeti kutatási projektek, együttműködések kezdeményezésével és megvalósításával.
A 2022-es KEMKI szabadegyetem célja, hogy olyan témákat emeljen be a diskurzusba, amelyek a hely emlékezetéhez kapcsolódnak, és a művészettörténet módszertani kitágítását kínálják. Az eseménysorozat olyan kérdésekkel foglalkozik majd többek között, mint hogy a 20. század elején kialakított jóléti állam ideája hogyan kapcsolódik össze a fegyelmezéssel, a munkaerő szabályozásával és a testek feletti kontrollal. Hogyan vizsgálhatjuk a női test instrumentalizálásának politikai, mentalitástörténeti és művészettörténeti összefüggéseit egy szépségkirálynő választás eseményeinek keretében? Mit érthetünk meg az államszocializmus időszakának pszichiátriai működéséről a belügyi-rendőrségi tényanyag alapján?
A szabadegyetem első előadásában dr. Toronyi Zsuzsanna (Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár) azt mutatja be, hogy mit tudhatunk meg a zsidó hitközség és gyógyítás kapcsolatáról az egészség megőrzéséhez kapcsolódó tárgyak, gyűjtemények és elbeszélések tükrében.
Kép forrása: Szabolcs utca 33–35., a Pesti Izraelita Hitközség kórháza. A felvétel az 1890-es években készült.
Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.056
Hozzáadva a kosárhoz!