Együttműködés az Enigma folyóirattal Enigma 103-as, (An)archívumok című számában magyar nyelven olvasható a 2020-as Artpool40 konferencia nyolc kiváló előadójának tanulmánya művészarchívumokról, az archívumépítés motivációiról, az archívumokból kiolvasható történetekről, a fennmaradásuk, átalakulásaik, kritikai olvasataik, intézményülésük útvesztőiről. Szerkesztő: Markója Csilla Vendégszerkesztők: Kürti Emese és László Zsuzsa Szerzők: Kristine …
… Kürti Emese, László Zsuzsa A 2022-ben elhunyt nemzetközi hírű művészettörténész, Beke László archívuma a család megtisztelő döntésének köszönhetően 2023-ban a KEMKI ADK gyűjteményébe került és így legfőbb pillérévé vált a KEMKI Kutatási Osztálya által végzett, a Resonances -projekt ernyője alatt megvalósuló Beke-életmű-feldolgozásnak. Az archívum külső kutatók számára az elrendezést és a feldolgozást követően lesz hozzáférhető. 2025 második felében Beke László legfontosabb …
2023. október 26-án archívumkutató műhelyfoglalkozások indulnak az Artpool Művészetkutató Központban. A hét főből álló csoport (különböző szakmai hátterű egyetemi hallgatók, fiatal kutatók) Pócsik Andrea kultúrakutató vezetésével kezdenek munkához. Az elképzelés szerint a “laboratóriumként” felfogott közeg az Artpool azon kivételes sajátosságára épül, hogy résztvevők saját kutatási kérdéseiket az …
… hogy feltérképezze az Artpool történetének és jelen művészetkutató munkájának kontextusait a művészarchívumokkal, a progresszív muzeológiával, és a hidegháború művészeti színtereinek és hálózatainak történetével foglalkozó nemzetközi, transznacionális kutatások körében. A konferencia így olyan kutatási területek összefüggéseire kérdez rá, amelyek az Artpool múltja és jövője szempontjából is meghatározóak, mint a kapcsolatművészet, a szamizdat, az underground művészet, a művészarchívumok és a …
Esettanulmány a művészarchívumok nyílt forráskódú kurátori kezelésére A Royal Society of Edinburgh által finanszírozott kétéves Research Network Award (Kutatási hálózat díj) projekt nemzetközi együttműködés keretében vizsgálja az Attic Archive munkáját és örökségét, amelynek egy része, az 1980-ban indított DATA ( Daily Action Time Archive – azaz a “ Napi Cselekvés Idő-Archívuma ”) archívum az Artpool gyűjteményében …