… Gyűjteményben található 2012-es munkáját.[2] A KEMKI-ben a State of Shades / Magyar Nemzeti Festészet Szürke markáns színeltéréseket felszámoló „színátlaga”, az MNG képeinek színeiből digitálisan kikevert szürkéje – a bonyhádiak „interpretálásában” – enyhe katonaizöld árnyalatot kap. A minimalista és redukált vizuális világ referenciahálója tágítható: a (fekete-fehér) képdigitalizálás programozásától, a konkrét költészeten át egészen akár olyan egyedi példákig is, mint például Tót …
Enteriőrkép a 80-as évek amerikai festészete című tárlaton, 1981
… ágyazva, forrásszövegeken keresztül mutassa be a korszak művészeti vitáit a posztmodernről, az új festészetről, a szocializmusról és a műtárgypiac működéséről a korabeli Magyarországon. Huth Júliusz, a KEMKI Kutatási Osztályának munkatársa és a Magyar Képzőművészeti Egyetem oktatója. Nagy Kristóf, a KEMKI Kutatási Osztályának munkatársa és az ELTE PPK oktatója. A kiadvány a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria könyvesboltjában, valamint online felületén vásárolható …
… művészettörténet, különös tekintettel a pop art és a fotórealizmus recepciójára, illetve a kortárs festészeti tendenciákra. Tanulmánya jelent meg többek között az International Pop (Walker Art Center, 2015), az Art in Hungary 1956-1980: Doublespeak and Beyond (Thames & Hudson, London, 2018), a Promote, Tolerate, Ban: Art and Culture in Cold War Hungary (Getty Publications, Los Angeles, 2018) az Abstract Hungary (Sternberg Press, Berlin, 2019) és a Dóra Maurer (Tate Publishing, …
… magyar és európai képzőművészet, a magyar művészettörténet-írás és műkritika, illetve az alföldi festészet története. Rendszeresen publikál szakmai folyóiratokban, számos tanulmánykötetet és katalógust szerkesztett, illetve a tudományos szövegkiadás módszertanával foglalkozott. Sokéves felsőoktatási tanítási, szerkesztői, illetve hazai és külföldi kurátori tapasztalattal rendelkezik. A Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja. Publikációs jegyzék