művészettörténész, szociológus A KEMKI Kutatási Osztályán az 1980-as évek művészetével foglalkozó projekten dolgozik. Londonban a The Courtauld Institute of Art-on művészettörténetet, a CEU-n szociológiát és antropológiát tanult. Jelenleg a CEU doktori hallgatója, ahol 2024-ben elnyerte az Advanced PhD Award-ot. Emellett a Fordulat társadalomelméleti folyóirat szerkesztője és az ELTE oktatója. Írásai magyar …
művészettörténész A Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet avantgárd kutatásában résztvevő tudományos munkatársa. Tanulmányait az ELTE-n (művészettörténet és esztétika BA), valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetemen (kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek MA) végezte. Doktori fokozatát az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Filozófiatudományi Doktori Iskolájában szerezte. Kutatási területe a 20. század …
… a művész unokaöccsétől, Nagy Leventétől 2015-ben. A gyűjtemény elsősorban a tudományos kutatást segítheti. A műtárgylisták, könyvek és egyéb kiadványok mellett megtalálható benne néhány, a családnál maradt autográf levél és korai akvarell is. Albert Ádám a KEMKI ADK MNB-NL-1175/2015 leltári számú levelet használta fel ehhez a kompozícióhoz.
… legyenek a betűk, hanem hogy új rendszerek jöjjenek létre belőlük, mint ahogy egy kutatási beszámolóban sem a nyers adatok jelennek meg, hanem azoknak valamilyen szempontból történő értelmezése." (Albert Ádám) Az olvasás tradicionális, lineáris elvének feladásától, a percepció megszokott folyamatából való kizökkentéstől, a betűstruktúra feladványként, rejtvényként való értelmezésén át juthatunk el – immár az értelmezési kényszerről …
A KEMKI-ben folyó kutatáshoz előzetes bejelentkezés és időpont egyeztetés, valamint kutatási kérelem leadása szükséges. Archívum és Dokumentációs Központ Bejelentkezés: adk@szepmuveszeti.hu Nyitvatartás: kedd, szerda, csütörtök 10-16 óra között KEMKI, magasföldszint Artpool Művészetkutató Központ Bejelentkezés: artpool@szepmuveszeti.hu KEMKI, 1. emelet …