… arra a korra, amelyben élnem kellett. Humorral, könnyeden és valahol filozófiával. A sötét színeket, a drámát következetesen elkerültem munkáimban. Ha eltekintek a kor ideológiájának nyomasztó hatásától, az örömök a magány, az egyedüllét örömei is voltak. Amit az ember átélhet az elnyomás alatt, de a legnagyobb szabadságban is. A TÓTalJOY-díjra kortárs művészek pályázhatnak megvalósításra szánt, művészeti kutatásra épülő projekttervvel. Az elbírálás során előnyt élveznek azok a …
… Archívum és Dokumentációs Központ (ADK) Fotótárának rendezésében valósul meg. A konferencia helyszíne : 1135 Budapest, Szabolcs utca 33–35., C épület (OMRRK kampusz) A konferencián való részvétel regisztrációhoz kötött. A regisztráció linkje: https://forms.gle/bSrkaELk3Dd4Z5dY8
… szervezésében szemináriumokon és előadásokon vesznek részt, valamint helyi szakértőket és helyszíneket látogatnak meg 2022-24 között. A projekt célja új megvilágításba helyezni az eddig feltáratlan párhuzamokat és összefüggéseket az amerikai és kelet-európai művészeti kontextusok között. A KEMKI a budapesti szeminárium partnere és helyszíne. Szeretettel várjuk az érdeklődőket az alábbi nyilvános programokra a KEMKI-be (1135 Budapest, Szabolcs utca 33-35, OMRRK campus, C épület): …
… (Európai Periodikakutató Társaság) tizedik alkalommal, és most először kelet-közép-európai helyszínen sorra kerülő, interdiszciplináris vándorkonferenciája a 18. századtól napjainkig vizsgálja az időszaki kiadványok működését. A konferencia fő kérdése, hogy a periodikumok miként mutatták be, alakították, tartották fenn, vagy éppen miként kifogásolták, ellenezték, illetve értelmezték át egy adott közösség, közönség vagy régió hierarchikus viszonyait. A konferencia időpontja: 2022. …
… Időpont és nyitvatartás: 2022. július 22 - 31. Minden nap: 10:00-18:00 Helyszínek: 51-es körzet, Kapolcs, Kossuth utca 51. Galántai ház, Kapolcs, Kossuth utca 53. Facebook esemény