A TÓTalJOY díj alapítója és támogatója, Tót Endre képzőművész, hosszú ideje tervezte egy olyan támogatási forma létrehozását, amely a kortárs magyar képzőművészeti szcéna szereplőit segíti.
A díj elnevezése Tót Endre 1970-es években elindított és az öröm fogalmára épített konceptuális programjából ered. A korai öröm-darabok, illetve a TÓTalJOY-sorozat akciói a kelet-európai konceptuális művészet legfontosabb alkotásai közé tartoznak.
A 10 000 euró összdíjazású TÓTalJOY díj lehetőséget kíván nyújtani arra, hogy olyan kortárs művészek jussanak anyagi és intézményi támogatáshoz, akiknek a művészeti praxisa kutatás-orientált. Az évente meghirdetésre kerülő kiírásra kortárs művészek pályázhatnak megvalósításra szánt, művészetkutatásra épülő projekttervvel. Az elbírálás során előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyek reagálnak a kulturális kontextusok változásaira és a kortársi dilemmákra.
A 2021. júliusban első alkalommal meghirdetett pályázatra 27 művészeti kutatásra épülő projektterv érkezett. A hattagú hazai és nemzetközi tagokból álló grémium Kaszás Tamás Elveszett bölcsesség című projektjét választotta az év díjazottjának. A zsűritagok egybehangzó véleménye szerint Kaszás Tamás Elveszett bölcsesség munkacímű projektje megélt szellemi tapasztalatok hátterével organikusan kapcsolódik az Artpool experimentális szellemiségéhez, kollaboratív módszerekkel és az archívum klasszikus funkcióit és elméleteit meghaladva, a kortárs művészet eleven eszköztárával képes beavatkozni az archívum életébe és működésmódjába.
A döntéshozók kiemelték a pályázatok közül Katarina Šević Vihar az archívumban című projektjét.
A nyertes projekt és a 2023 tavaszán belőle megvalósult kiállítás az Artpool gyűjteményének egy olyan keresztmetszetét tárja fel, mely a hagyományos művészettörténeti gondolkodás szempontjából marginális, de művészi szempontból annál izgalmasabb tudások és elképzelések tárházaként hasznosítja az itt őrzött művészeti dokumentumokat. Kaszás Tamás Vad Gyakornok című kiállítása 2023. március 3 és június 11 között tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában.
TÓTalJOY díjátadó 2021 - Kaszás Tamás
TÓTalJOY Díj kísérőkiállítása: Tót Endre - Documents Make Me Glad/Sad/Mad